Nem állatkínzás a libatömés az állatorvosi kamara szerint

Nem állatkínzás a libatömés a Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) szerint. Dr. Gönczi Gábor, a MÁOK elnöke Budapesten sajtótájékoztatón leszögezte, hogy a magyar állatorvosok köztestülete elkötelezett híve a felelős állatvédelemnek, ezért is szerették volna tisztázni: a libatömés valódi állatvédelemi probléma-e.

Dr. Lorászkó Gábor, a MÁOK Állatvédelmi Bizottságának elnöke és dr. Sótonyi Péter professzor, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara Anatómia Tanszékének vezetője részletes anatómiai, élettani és etológiai vizsgálatokat végzett. Arra keresték a választ, hogy igazolható-e objektív adatokkal néhány állatvédő állítása, miszerint a ludak tömése az állatok számára elviselhetetlen szenvedést okoz, ezért állatkínzásnak minősül.
A vizsgálatok egyértelműen bebizonyították, hogy a szakszerű libatömés nem káros a vízi-szárnyasok egészségére, fájdalmat a libáknak nem okoz, a libatömést tehát lehet úgy végezni, hogy az ne jelentsen állatkínzást - fejtették ki és megállapították azt is, hogy a libatömés miatt megnagyobbodott máj bizonyíthatóan nem jelent szenvedést a libának.

A "kényszertömés" kifejezést hangulatot keltőnek, és félrevezetőnek tartják a szakemberek. Elismerték, hogy a libatömés - a kívülálló számára - furcsa látvány, de a tevékenységet tüzetesen és szakszerűen megvizsgálva nem állatkínzás - szögezték le.

Ismertették: a liba számára a táplálék felvétele a töméskor ugyan nem önkéntes, de a nyitott csőrön át a táplálék akadálytalanul jut a nyelőcsőbe, elsősorban a lágy szájpadlás, fajra jellemző hiánya miatt. A tömött és nem tömött liba összehasonlító bonctani vizsgálatával megállapítható, hogy a tömőcső egészségkárosodást nem okoz - jegyezték meg.

A tömés során az állat testhelyzete, a tömőcső hossza és a rövid bejuttatási idő is azt a célt szolgálja, hogy a légutakba takarmány ne jusson a tömés során. A tömés csak másodpercekig tart, ami az állatok számára legfeljebb enyhén zavaró körülmény, különösebb jelentőséggel nem bír - vélik az állatorvosok.

A tömés során a májban lerakódott zsír normál tartás esetén - a tömés elhagyásakor - eltűnik, az állat ezt hasznosítja. A kutatók szerint a megnagyobbodott máj sem okoz fájdalmat a libának, amit a testtartás bizonyít. A tömés fájdalommentességét támasztja alá az is, hogy a tömést megelőzően az állat nem fél, nem mutat menekülési reakciókat.

A sajtótájékoztatón elhangozott, a magyar állatorvosok vizsgálati eredményeiket külföldi kollégáiknak is eljuttatják, széles körben publikálják azokat.

A vizsgálat előzménye, hogy a Négy Mancs osztrák állatvédő szervezet kampányt indított a magyar liba- és kacsatömés ellen, ami a magyar Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke szerint mintegy kétmilliárd forint kárt okoz az idén a baromfiágazatnak és ötezer munkahelyet veszélyeztet.



(MTI)

Még nem látom a fényt...

Kikötött, magára hagyott kutyák és macskák erdőben, falvakban, városokban.
Gyepmesteri telepeken sínylődő, altatásra váró ebek, tucatjával szétszórt, elhagyott, reménytelen sorsú kölyök állatok.
Ivarzás miatt elkóborló négylábúak, vemhesen kidobott szuka kutyák, nőstény macskák tömkelege. Vashordó, méteres lánc, hátsó udvar, kilátszó bordák, mocskos, üres edények.

Állatvédelmi életkép Magyarországról.

Egy idő után fojtogató. Nyomasztó. Kiszállni nem lehet, mert csak Rád számíthatnak. Fojtogató és nyomasztó! Mindenki (vagy inkább Senkik) helyett a kutyáikon segíteni, átérezni a szenvedésüket, magányukat, kétségbeesésüket, kiszolgáltatottságukat. Látni a farkcsóválást, a bizalmat a szemükben az EMBER iránt. Nem értik a szavainkat, nem mondhatom: tudod, a gazdád elköltözött lakásba, nem tarthatott meg, macerás lettél volna, levinni téged, meg az új lakásba téged, a mocskos szőröddel. Vagy tudod, nem volt szerencséd, szukának születtél, aztán mindig vemhes vagy, gondolhatod, hogy a gazdád már nem bírta, a kölyköket sem könnyű ám agyoncsapni, van ám szíve az embernek, jobb ez így, nélküled, azért lesz majd kutyájuk, ne félj csak nem te, most te fölöslegessé váltál, stb.
Nem értik a szavunkat (szerencsére), de lesik a mozdulatokat. Ha benyújtod a kezed a rácson, kiszagolja, milyen vagy. És Te is érzed, tudod, mit akar mondani. Elárulja a testtartása, a tekintete, a farkcsóválása, ahogy elveszi óvatosan a kezedből az étket, hogy meg ne harapjon. Pedig nagyon éhes. A gyeptelepi táp kevés. Csak annyi, hogy nem hal éhen, csak lefogy, legyengül.

A menhelyek is tele vannak. Bárkit felhívhatsz az ország bármely pontján. Zsúfoltak, a pénz kevés, a rászoruló négylábú egyre több, a kilátástalanság egyre nagyobb.

Nincs és nem is lesz áttörés, amíg a hatóságok szemet hunynak a durva állatkínzások felett, amíg bárki kidobhatja bárhol a kutyáját, macskáját következmények nélkül (hiszen nincs rajtuk egyedi jelölés), amíg a születés-szabályozás máig is érvényes módja a földhöz csapás, vízbe fojtás, élve temetés, amíg a falvainkban bárki lelövetheti a feleslegessé vált állatát, amíg vannak állatorvosok, akik a gazda kívánságára egészséges állatokat altatnak el, amíg állatkínzási ügyekben a rendőrség embere azt válaszolja a bejelentőnek, hívja fel az állatvédőket (civileket), az ő dolguk eljárni, addig nem lesz rend, addig nagyon sok ártatlan állat fog elpusztulni.

Addig marad pár bolondnak tartott állatvédő fojtogató és nyomasztó küzdelme. Az álmatlan éjszakák. Nap mint nap szembesülés a tudatlansággal, sötétséggel, nemtörődömséggel.
Mindenkinek kell, mert mindig is volt, nem számít, ha a társállatok tartására nincs pénz és nincs idő. Kell, mert őrzi a házat. Kell, mert szolgál. Cserébe örüljön, ha nincs agyoncsapva. Aztán utána legalább ennyire nem kell, mert már fölösleges, túl sok, állandóan alatta az alom, emse lett, az a baj, költözünk, túl nagy lett, sokat ugrál, fellöki az unokát, gödröket ás, sokat ugat, nem ugat, mulya, hullik a szőre, bolhás, beteg, öreg, már semmire sem jó.

Le szeretném adni a kutyámat, mert fölöslegessé vált, ;meg akarunk tőle szabadulni, ;ha nem veszik át, akkor kénytelen leszek kidobni, lelövetni, elaltattatni, nem hirdetem meg, hirdesse meg maga, a maga dolga- típus-szövegek recsegnek az állatvédők telefonjaiban.

Nincs a világon akkora menhely, ahová ennyi megunt, feleslegessé vált és felelőtlenül szaporított kutyát, macskát el lehetne helyezni, hiszen hiába is helyeznénk el, az idézett embertársaink gondoskodnak róla, hogy a háttérben az utánpótlást újra és újra erdő szélre telepítsék, fához kössék, szélnek eresszék.

És ha végre valaki nem adni szeretne, hanem örökbefogadni egy jószágot, még ne örülj! Bár kifoghatsz nagy ritkán értelmes, jó szándékú állatbarátot, aki négylábú társat keres, és tudja, ezzel segít is egy embertársa miatt bajbajutott állaton. Többnyire azonban nem az állatvédelmi szemlélet és a segíteni akarás motiválja a gazda-jelölteket, hanem, hogy ingyen szerezzenek fajtatisztát (lehetőleg kölyköt), hogy a meglévő kutya mellé szerezzenek ugyanolyat, csak más neműt, mert tenyészteni szeretnének, vagy a lánc végén kimúlt kutyát pótolják egy másik szerencsétlennel, mert náluk aztán jó helye lesz, a másik is nagyon szerette a láncot meg a kenyeret, nem volt válogatós.

És a legszebb szavakat a végére hagytam, ami még ma is megérint, hallhattam bár oly sokszor, mégsem hagy hidegen. Akkor kapod az arcodba jutalmul, amikor évek óta nincs egy perc szabadidőd, amikor a családod már megelégeli, hogy a gyepmesteri telepen élsz, mentesz, szervezel, hirdetsz, tárgyalsz, oltatsz évek óta folyamatosan, munkaidő után, előtt, amikor csak bírsz, amikor már titkolod, hogy hová futkosol egész nap, mert flúgosnak néznek, akkor hangzik el az ász, az adu mondat, nevezetesen akkor minek vannak maguk?!
És ezzel a szép kérdéssel szinte az emberi létezésed jogosultságát is kétségbe vonják, hiszen ha mindenkinek nem tudsz segíteni, akkor minek vagy? Ha nem vállalod át az ő önként vállalt feladatait, felelősségét az állata iránt, ha nem szolgálod ki a háttérben, hogy az ő élete könnyebb legyen, neki ne kelljen gondolkodnia megoldáson, neki ne kelljen erőfeszítést tennie, hirdetni, ivartalaníttatni, előrelátónak lenni, anyagilag is áldozni, akkor minek vagy?

Azért nem adom fel, nem adjuk fel!
Fejemben az altatásra váró kutyák kivégzésének időpontjai villognak, sakkozom a férőhelyeinkkel, kit kivel költöztessünk össze, ki kivel jön ki, majd egy kicsit összehúzzák magukat, ők is megértik, átmeneti szállás, nem végállomás. Nem csalódhatnak az emberben, hiszen tele vannak élettel, lelkesedéssel és szeretettel. Ők lelkesítenek minket is, ezért tesszük tovább a dolgunkat. Még nem látszik a fény az alagút végén, de kis gyertyákat gyújtunk szerte az országban és egy idő múlva talán a kis fények bevilágítanak az udvarok hátsó részére is, ahol Buksik és Bikficek csörgetik a láncot és várják az estét, hogy a gazdi csontot vessen elébük.

Somogyi L. Emőke - Állatvédő Egyesület Veszprém

(A cikk megjelent a Nemzetközi Kutyamagazin 2007. októberi és a Veszprémi Állatvédők Lapja 2007/2. számában is)